Gladiátor: Időszámításunk kezdete után 180-ban Marcus Aurelius (Richard Harris) császár halálával az egykor oly dicső Római Birodalomban a káosz lesz az úr.
Marcus őrült, hatalomvágyó és kegyetlen fia, Commodus (Joaquin Phoenix) kerül hatalomra és első dolga, hogy megszabaduljon ellenfeleitől. Apja bizalmasát, a népszerű, legyőzhetetlennek hitt hadvezért Maximust (Russell Crowe) árulónak kiáltja ki, miután az nem hajlandó behódolni neki. Maximusra a halál vár és az új császár ellensége családját is kivégezteti.
A rangjától megfosztott egykori hadvezér súlyosan megsérül, de életben marad. Nincstelen földönfutóvá lesz, rabszolgakereskedők kezére kerül, és gladiátorként kell megküzdenie nap mint nap az életéért. Csak egyvalami tartja benne a lelket, csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megnyerni minden csatát és eljutni Rómába, hogy a Colosseumban végre szemtől szembe kerüljön ismét azzal, aki tönkretette az életét. Maximus már csak a bosszúra vágyik…
Ridley Scott átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját az év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával. A Gladiátor születése pillanatában klasszikussá vált és helyet követelt magának az olyan filmremekek között, mint a Ben Hur vagy a Spartacus!
Reneszánsz ember
(Renaissance Man, 1994)
A szakmájában sikertelen reklámszakember, Bill Rago véletlenül álláshoz jut az amerikai hadsereg kiképzőegységénél. Helyzete kilátástalannak tűnik, hisz az a dolga, hogy a képzetlen újoncokból művelt embereket faragjon. Fantasztikus lelkesedésével el tudja érni, hogy a katonák kedvet kapnak az olvasáshoz. El- jut odáig, hogy valódi örömet szerez nekik, amikor Shakespeare-műveket próbál- nak közösen értelmezni.
2 db VHS MOST CSAK 799FT.
Jelenlegi ára: 799 Ft
Az aukció vége: 2012-02-10 21:55
. Gladiátor+Reneszánsz ember 2db VHS - Jelenlegi ára: 799 Ft
Fontos
-
EREDETI LEMEZ 01. FEKETE-KÉK - 02. BENNED VAGYOK (Andrics Laci) - 03. GYÖNYÖRÜ ZOMBI (Barabás Béci, Pityesz) - 04. SPIRAL (Sza...
-
My little pony (5) jó minőségű vasalható matrica - Jelenlegi ára: 230 Ft Ezen az aukción a következő termékre licitálhatsz: ÉN KICSI PÓNIM A...
-
Lány csillogó sportcipő 24-es bth 15 - Jelenlegi ára: 800 Ft Eladó a képen látható sport cipő Mérete: 24-es a színe: fehér, ezüst, pink a...
-
HP 5600 All in One nyomtató-scanner-fax-copy - Jelenlegi ára: 2 638 Ft Eladó a fenn leírt nyomtató. több éve használom, de nem 1 leharcolt...
-
Üdvözöllek az aukción ! Nemesacél köldök piercing cirkónia kövekkel ! Nagyon igényes kivitel ! A nemesacél termékek raktáron vannak , nem f...
-
SZÉP, BARNÁS SZÍNŰ, ANYAGÁBAN CSÍKOS. SAJNOS A KÉPEN NEM LÁTSZIK IGAZÁN A SZÍNE. KICSIT NYÚLIK. A DEREKA 110 CM-ES. mielőtt licitálsz, ...
-
Eladó a képen látható színes, gyári Lexmark tintapatron a 2. képen felsorolt nyomtató-típusokhoz. A patron új, bontatlan csomagolású. A k...
-
APOTHEKE Villogó LeD Tábla 1ÉV Gari Gyógyszertár - Jelenlegi ára: 4 690 Ft Jelenlegi ára: 4 690 Ft Az aukció vége: 2012-02-28 00:03 . AP...
-
KÖNIG FÉNYKÉPEZŐ KAMERA ÁLLVÁNY 40-130cm +TÁSKA 2É - Jelenlegi ára: 2 490 Ft Állapot: bontatlan, eredeti csomagolásban Szaküzletünk kínála...
-
100 legendás parfüm (Új könyv!!! Akció!!! ) Bolti ára: 5. 490, - Ft, most csak 1. 590, - Ft Személyes átvétel a levélben megadott címen, ...